Nyaranta édesapámmal közösen szedtük Zemplénben az Aranyos völgyben a csombormentát és Bényén száradt fellógatva a fészer alatt.
Télen, tudjátok, amikor hó volt, meg hideg és vörös arccal, átázott kesztyűben, lilára fagyásig szánkóztunk, meg hógolyóztunk és hóembereztünk, s felmentünk a negyedikre - ez várt minket. Forró hajában sült krumpli a nagy piros zománcos vájdlingban, piros-fehér kockás (tudom, négyzetrácsos fcku matekórák) konyharuhával akkurátusan letakarva. Kis kompótos tálban súlyosan fénylő olvasztott zsír, az alján vastagon ücsörgő zúzott fokhagyma-só-bors keverékkel és A nagy üveg teáskanna (hol lehet már az is, ki tudja) forró, nyári emlékeket idéző, smaragdzöld mentateával telve. Illatok. A gőzölgő krumpli ígéretes, földesen dús, jó szaga, a fokhagyma parasztos, bukolikus románca a langyos zsírral és a menta őszinte harsánysága - amik betöltötték a meghitt otthont.
S persze tódulnak fel a hangok: Az ajtó előtti kamaszos dobogás, amivel a hó maradékától akartunk megszabadulni, már a lábtörlőn levéve a színes fröccsöntött gumicsizmákat, s a kivehető szőrös és csapzott bélésben lépve be az ajtón.
Testvéri cívódás az először zuhanyzás jogának megszerzéséért. Szülői intelmek, mik manapság az én számból hangzanak ugyanolyan hangsúllyal (Hova teszed a csizmát-vidd ki az erkélyre! Ne dobáld le a ruhát, ne szaladj, PAPUCS!!!) Zsinatolás, majd az asztal körül-ülése és világ ráncait kisimító krumpli-vacsora elfogyasztásának szuszogós boldogságba olvadása. Étel, emlékek, otthon és család... Megint nosztalgia. Örökség. Ha lesz hó elkísérem a fiam a szánkódombra. De mentát már nem szedünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.