Zöld maszk, kórháztürkiz egyenszínben pompázik minden második arc előtt, viseljük a pofabe kendőt a villamoson - az életünket mentik meg - rendeletileg.
Fekete maszk, háztáji morbid; sál némileg áttetsző bordós.
Szinte már kiegészítő elem, a jelenkorban dominál, csodálom hogy nem nominál: "Csókolom Guccsi van? Netán aranyozott LoRex, cserélhető platina betéttel, ami színben megy a telefonomhoz és a műkörmömhöz?" Mutasd a maszkod megmondom ki vagy.
Muszlinkendő - muszlim hatás - járványcsador takarja az arcokat, kivéve néhány kortárs lázadót: " A pofámat bekötöm ha kell, de az orrom kendőt el nem visel!" Roskatag Cyranókként ülnek a villamoson, nyakig kompromisszumba temetve.
Zötykölődve száguld velünk a trend szerinti járat, a kopott sínek kínálta perspektíván dobálódva megállótól megállóig.
Velem szemben stand by üzemmódban pislognak a szemek: "Nem vagyok itt, ne hagyj üzenetet" Fülhallgatós disztópia: zenére telik a jelen, múlik a most.
Elmosolyodom büntetlen, mert ez sem látszik a maszk mögött. Azt mondják, hogy ez má'gia és tényleg. Örömáram színesíti meg a képet. Nem a világ változik csak a nézet. Napsüti van, harsány zöldekkel, felhőntúli kékkel, látens és virulens vitalitással.
Egy apró darázs is velünk utazik. A fényt látja, az üveget nem. Makacsul keresi a kiutat. Tudom mit érez. De ezen a villamoson légkondi van (nincs) az ablakok nyithatatlanok. Szurkolok neki, s utat mutatva leszállok. Az ajtók a jobb oldalon nyílnak. Nem követ. Élete fénye balról pompázik. Na, majd ha fordul a járat. Talán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.