Olyat szeretnék aminek van teteje. És akkor teszem rá amikor csak akarom és akkor senki nem látná hogy mi van benne, csak furcsán csörögne ha mozgatnák és néha nagyon titokzatosan szuszogna és sóhajtozna is. Meg kaparná és furdalná belülről.
És persze lenne neki töve, és ha nagyon szeretném és gondoskodnék róla, akkor kihajtana és olyan szép kerek lenne, hogy aki csak arra jár, arról ábrándozna, hogy milyen jó is lenne vele karikázni. Vagy megenni. Esetleg az égre dobálni. Én meg azt mondanám, vidd csak el, majd nő másik, mert nagyon szeretem.
És még olyat szeretnék aminek nagyon jó szaga van és furcsa dolgokat csinál amikor éppen ahhoz van kedve és odabújik mellém magától, amikor nem süt a nap és nem szól egy szót sem, csak addig forgolódik és dünnyög meg zsörtölődik amíg el nem nevetem magam.
Meg olyat szeretnék ami úgy jó ahogy van, mert nem is lehet másmilyen. És nem az enyém lenne, csak a saját magáé, de azért gyakran lógna velem, mert kedve lenne hozzám. És aki felnőtt csak meglátná, mind olyan mogorva arcot vágna, mint aki koszos kavicsot szopogat, de az mégse akar cukorka lenni. Közben a régi, kicsi önmaguk nagyon rángatná belülről őket, hogy miért nem jönnek oda hozzánk és játszanak velünk csak úgy.
Meg olyat szeretnék, hogy néha levegyem ezt a nagy, kövér és szőrös kabátot és kosszal, puklival és „mitszólnakhozzával” mit se törődve leguruljak egy fűvel telis-tele nőtt domb legaljáig. Azt hiszem napokig kibírnám komolyság, magas vérnyomás, és veszekszés nélkül…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.