Höre Kull kalandjai I.

 Az Izémicsoda

Höre Kull Mogyerisztáni kalandozása alatt esett meg ez a szép történet. Midőn átvágtak a Kárpátok büszke bércei között, melyről még az akkori helyiek sem tudták, hogy hogyan is hívják, azt meg pláne nem, hogy mi a fene az a gyűrt lánchegység. Általában csak Rohadt Fárasztónak vagy a Minekmentodának becézték maguk között. Nos ahogy átvágtak a medvék, farkasok, fenyvek és jeges patakok között és leereszkedtek a túloldalt, látták, hogy hatalmas mezők váltakoznak hatalmas erdőkkel amiket hatalmas folyók szelnek keresztül-kasul. Ezen a sok hatalmasságon úgy elfáradt a szemük, hogy elhatározták megpihennek egy kicsinyég. Le is táboroztak az ezerpárszáz év múlva önkéntesen, agitáció útján létrejövő Béke MGTSZ, később Agaricus bt, később Víz-Gáz és Zab Zrt 050-es típusú humuszos homoktalajára. Gyorsan tüzet raktak, felállították a hosszúházat felrugdosták a révületbe esett sámánt, hogy az tömjénégetéssel gajdolással és hadonászással távol tartsa a szúnyogokat. A kisebbek összegyűjtötték a szedret és a gesztenyét, a nagyobbak a Helyi Faunában válogattak ehető zsákmányállatot vacsorára. Höre Kull aki igazi vezetőként szótlancsendben figyelte a szokásos esti tevést-vevést elhatározta, hogy megörvendezteti az erdő egyik fáját bőséges és ásványi anyagokban, nyomelemekben, oxálsavban gazdag vizeletével. A gondolatot hamarosan tett követte, s amikor tevékenysége végeztével ellépett az ijedtében októberben virágba borult kocsányos tölgytől, megakadt valamin a tekintete. Nézte-nézte erős tudásvágytól hajtva de sem megérteni sem megnevezni nem tudta mi az egekcsudája lehet az.
- A kalyiba romjai azok kalyiba romjai. A törött cserepek és csontok is csak törött cserepek és csontok. De mi lehet az az izé amelyik rozsdállva és zölden áll a góré üszkös roncsai mellett? Morfondírozott magában.
- Hejj! Tunguszkai Holtláp, legidősebb fiam, jer ide! – Kurjantotta el magát.
Tunguszkai Holtláp azonnal nyakába kapta a lábát, mert apjaura nem szokott minden ok nélkül ordibálni – légyölő galóca fogyasztása nélkül. De rájött, hogy így nem hogy sietni, de jóformán mozdulni sem bír, úgyhogy két elhatározásra jutott. Az első az volt, hogy kibogozza összekuszálódott végtagjait, feláll és futva szalad apjához az erdőbe. A másik az volt, hogy valamikor az este folyamán alaposan megveri a jógatanárt akit legutóbbi portyázásukon rabszolgaként alkalmaztak.
- Itt vagyok Apámuram Höre Kull ó nagycsaládunk lánglelkű vezetője! –
- Nézd! – Mutatott a valamire Höre Kull.
- Nézem. –
- Mi ez? -
- Szerintem is. – Válaszolt gyorsan a legnagyobb fiú, de érezte, hogy ez a válasza sem lesz apja örömére. Igazság szerint tudta jól, hogy nem az eszéért van számontartva a törzsi tanács keddenkéni naggyűlésein. Bár, tette hozzá gondolatban, senki sem tud olyan hatékonyan kancsukával menetoszlopot irányítani mint ő.
Apja megsemmisítő pillantással mérte végig időrendben és méretben legnagyobb fiát. De mivel nem volt a fölös beszéd híve így hóna alá csapta félsikerű gyermekét, bevitte az erdőbe, alaposan bedörzsölte korhadt fával, majd a tarisznyájából meghintette shitake-gomba spórával és kitette a fák alá, hogy így legalább hasznát vegye a fajankónak. Visszasietett az izémicsodához.
- Tézis középső gyermekem hamar ide hozzám! – Bömbölte el magát.
Tézis aki nagynak kicsike, véznának vastag, bölcsnek túlokos, hülyének meg túl okoskodó volt jött is gyorsan sekicsi-senagy mellényében és hétmérföldes kalapjában
- Nézd! – Mutatott a valamire Höre Kull.
- Nézem. – Válaszolta Tézis
- Mi ez? –
- Zöld! – Mondta magabiztosan.
- Zöööld? Meg az anyádnak a vala… melyik rokona. Miféle válasz ez?
-Szín! –Válaszolta Tézis magabiztosan. – Az oldalán van két nagy korong mely olyan fogazott szélű. Meg egy nagy kerék is van rajta, dehogy ez mire jó nem tudom. Négy rozsdás lábon ácsorog, a tetején égre nyíló nagy szája van és benne sok fog. Olyan mintha éhesen arra várna, hogy megetessék. –
Tézis nagyon büszke volt válaszára, hiszen egész ügyesen körülírta a valamit. Ám nem kerülte el figyelmét apja keze, amelyik ösztönösen megrándult a csatabárdja szíjazatán.
- És mégis mivel etessük meg? – Kérdezte Höre Kull vésztjósló halk hangon.
- Hááát talán szórhatnánk bele morzsolt kukoricát.
- De az még Amerikában van, mi meg még nem ismerjük. Megint a hülye téziseid!-
- Igaz...
Szólt Tézis és fejét lehorgasztva elindult csomóírásos naplójába rögzíteni az új élményeit. Ilyenkor, ha megkérdezték mit csinál annyit felelt: „Ó, csak bogolok!”
- Termény! Legkisebb fiam siess ide hozzám! – Kiabált immár harmadik gyereke után a bősz atya.
De ez fölösleges volt mert addigra minden vele vérségi vagy rokoni kapcsolatban álló természetes szabad személy és három kutya ott állt körülötte és a valamit nézegette. Kilépett Termény és értelemtől sugárzó szemeivel apjára nézett.
- Itt vagyok Édesapám! –
- Nézd! – Mutatott a valamire Höre Kull.
- Nézem. –
- Mi ez? –
Termény látta testvérei csúfos leszereplését így nem akart elhamarkodott választ adni. Körbejárta, megszagolta, beszélt hozzá, énekelt neki, ám az izé továbbra is csak állt és rozsdásodott. Megmérgelte magát a legkisebb fiú. A hosszúházból előhozta a csillagokkal díszített, ellenségvérrel fröcskölt, hajóbontó, kapuzúzó rettenetes és iszonytatos darját. Beleköpött a tenyerébe, majd mohát dörgölt bele, de közben le nem vette a szemét a zöld akármiről.
- Na galambocskám, hát hiába beszélek én hozzád? Hiába regélek neked végtelen tengerről, jeges szelekről és akkora csukákról mint a karom? Dalaimra táncot nem ropsz? Mézsörömből nem kortyintasz? Akkor nesze neked! -
És erre a „nesze neked”-re meglóbálta háromszor a feje fölött a dart és akkorát odasózott a valaminek, hogy az hét fenyő magasra felrepült a levegőbe, kilencet hengerbucskázott, majd visszaesett négy vékony rozsdás lábára és nem moccant.
- Hát, én meg nem mondom, hogy ez mi lehet Édesapám, de a dar nem sebzi az bizonyos. –
- Rendben hát, nevet adok neki, hogy ne legyen teremtett világban homályban rejtező, aztán elvisszük magunkkal, mert hátha jó lesz valamire. –
- És mi lesz a neve édesapám? –
- Rólad nevezem el legkisebb fiam. A neve mától legyen TerményDarÁlló! –

És több hiba már nem volt ebben a kalandban.