Hétfő, sőt hetfű van - ahogy nagyikám mondotta volt. Felhők az égen, lassan, kényelmesen vonulnak, mint valami ólomszürke hasú birkanyáj. A nap mutatóba sem kandikál elő, de a helyzet nem tűnik reménytelennek. Tegnap esett, a járda melletti fű élénk jáde-zöld, négy szegfűgomba is ácsorog a szegély mellett talán, ha fél méterre. Szorosan összebújva sutyorgó törpe-csoport.
Az aszfalt nedves-fekete, elegáns hullámokba rendezett rügylevél (vagymi) száradtfű és kimosott föld hordalék csendéletekkel - ahol este elvonult az "ár". Mondjuk egy tavatlan-folyótlan alföldi városban ez eléggé szürreális, de közterületért felelősök megoldották nekünk. Mindent betölt az ázottjárda szag. Ez számomra elegye a nedves földnek és a felszínre kényszerített gilisztáknak.
A feketerigók magukban fütyörészve rohangálnak gyűrűsféregtől-gyűrűsféregig. Ha embereknek képzelem el őket, látom amint megszállottan futkosnak a bevásárlóközpont sorai között, kezükben lista, kosarukban termék-halom, fejükben számtalan gondolat. "Még 30 perc és zár az ovi, A nagy meg már biztos kiborította a nagyanyját, mindig nyűgös amikor náluk van. Hova tették a laktózmentes joghurtot? A francnak kell átrendezni a boltot, Ne maradj le!!!" Az utóbbi természetesen élete párjának szól, aki elábrándozik a lepkéspult előtt.
Az elhagyott kollégium mellett sétálva mozgást látok a szemem sarkából. Barnamókus kölyök közlekedik a kerítés lábazatán. Mindketten megrökönyödünk a másik láttán (Szövegbuborékok: "Ez meg mit keres itt?") Ő a gyorsabb és a szebb is. Amíg én megcsodálom ragyogó, rőtt bundáját, mozgásának eleganciáját addigra ő már fel is szaladt a kerítésen belüli hársfára. Onnan csodálja meg ritkuló őszes bundámat és mozgásom bivalyos eleganciáját.
Ez a hét jól kezdődik. Kevesebb ember, több élőlény a munkába menet. Csigapár hasít keresztben előttem, kicsiny szemeik szemaforozva kutatják az őket körülvevő végtelent - akkor sem látnak amikor gondosan kikerülöm őket. Szólok nekik a rigókról, mert az utca eleji pár nagy csigaforgató - de nincs meg a közös csatorna. A fal tövében hangyakolónia tart vészhelyzeti gyakorlatot, magasra emelt petékkel, lárvákkal gyakorolják a boly kiürítését. Biztos kell az ágy. Vagy eső lesz.
Mikor Isten sétál közöttünk, s nézi a mi hangyanagy zsizsegésünk, szól is hozzánk - de mi többnyire csigákként fürkésszük a számunkra rendelt végtelent - s nem értjük szavát, mikor figyelmeztet, hogy óvatosan haladjunk és vigyázzunk a szépszavú ragadozókkal...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.