Javasolt háttérzene:https://www.youtube.com/watch?v=3gL9kWD9XRo&t=296s
Abban a pillanatban nem érzett sem félelmet, sem fájdalmat, csak döbbenetet. Nézte a macskáját a szőnyegen. Vagyis pontosabban azt a kínjában összetekeredett, megfeketedett füstölgő, szenes húsdarabot, ami az összeégett padlón maradt belőle. Eltöltötte a hiábavalóság keserűsége. Felemelte a tekintetét a két támadóra és közben arra gondolt, hogy hol a fenében baszódott el így az élete.
Várj, várj, várj! - Hadarta a férfi miközben tövig rágott körmű piszkos ujjaival idegesen dobolt a kocsma ősöreg plasztilin asztalán. Az emberiség patkányokra emlékeztető girhes, vibráló alfajába tartozott. Abba, amelyik mindig idegállapotban van, örökké éhes valamire, hiperfrusztrált, s bármikor készen áll elszelelni, ha próba elé állítja a Létezés Törvénye. Társa csak kétkedőn felvonta jobb szemöldökét.
-Na? - vetette oda mély hangon. Hangja kellemes volt a maga háromszor átvágott torkú urbanfunk módján, de az ember mindent összevetve ronda volt. Hordómellkas, medvényi karok, kurta dongalábak, egészségtelen szürkésbarna bőr, vágott szemrések, sörtehaj, világos, rövidre nyírt körszakáll. A géntérképét tekintve annyit lehetett rá mondani: föld, alsóoszály. A rasszok keveredése alaposan kibabrált vele. Kortyolt egyet az algasörből és az elpilledt hab bajuszt rajzolt a szája fölé. Lassú mozdulattal letörölte.
- Szóval van egy nő – kezdte a másik izgatott hangon. Kezei enyhén remegtek és feszes tempójú gesztikulálással kísérték a mondanivalóját. – A 73. fleten lakik. Tudod afféle macskás vénasszony. Soha nem mozdul ki a lakásából. -
- És? -
- Ja persze! Baszki milyen cuccai vannak! Még az EKH[1] idejéből, mindenfaszom plakettek meg kitüntetések és a legjobb: esküszöm két igazi könyvet láttam nála! Igazi fából készült papírból! Nem lehetett akárki úgy száz évvel ezelőtt. – Röhögött fel erőltetetten. - Príma áru, elkapkodják a népek. Szóval, voltam bent nála már párszor. Tudod, a törvény miatt nem teheti meg, hogy a kártevőirtókat nem engedi be, mert akkor kidobhatják az ingatlanjából. Odaállok, megvillantom a határozatot, felmutatom a Dezinfekátort és már bent is vagyok. Nyitom neked az ajtót és kész. Senkinek nem fog feltűnni, hogy a néninek már kampó. A plexum biztonsági felvételét meg felül tudod írni. Mi ott se voltunk! – Vigyorgott magával elégedetten. Kialvatlan, szűk pupillájú szemei izgatottan vizsgálták a másik arcát. Tudta nélküle esélye sincs, mert a hekkeléshez gőze sem volt.
- Működhet. Benne vagyok. Szokásos részesedéssel. Három nap múlva. Ide írd: név, cím! –Tolt elé egy Ob-t[2] Miután visszakapta kütyüt felállt, néhány műanyag érmét dobott az asztal olvasójába, majd távozott. Amikor csak tehette nem használta a biometrikus chipjét. Még a kocsmában sem. Mogorva volt és régimódi.
Persze ez csak a nyomorult harmadik kópiája volt annak a régi eredetinek, de most végképp elmúlt. Mióta nem jött ki ehhez a típushoz több frissítés elfelejtette leszinkronizálni. A régi fájlokat pedig a RePet csak havidíj ellenében őrizte volna meg... Futott át rajta a gondolat miközben feje hátrabicsaklott az ütés erejétől és felrepedt szájából rubinvörös vérgyöngyök kezdték meg íves röppályájukat. Teste elemelkedett a padlóról és a közeli ágy felé lódult
- Hatás, ellenhatás - jutott eszébe ide nem illően, majd közvetlen utána: - Ricardo! így hívták a macskámat... - Könny homályosította el a látását. A fájdalom élesen, vörösen tépett az arcába, ahol megütötte a nagydarab férfi. Ez volt a legközelebb ahhoz amikor még érezte, hogy él. Hogy ő alakítja az eseményeket, nem azok őt. És ez megdöbbentette. Felrázta. Élni akart. Mégis és bármi áron.
A vékony férfi – Közkeletű nevén Csótány - megigazította magán a védelmi overáljának csatjait. Csótánynak a kocsmája törzsvendégei kezdték hívni részint foglalkozása miatt, részint rovarokra emlékeztető ideges tikkjei miatt. Bár amilyen gázos arc volt elhitte magáról, hogy a kitalált történeteinek hitelt adva született túlélőnek tartják őt. Mikor úgy gondolta eléggé hivatalos külsőt öltött, hátára vette a nehéz Desinficiator2077 nevű multitargetált kártevőirtó eszközt és kesztyűs ujjával megnyomta a csengőgombot.
Az ajtó túloldalán a 82 éves Gemini Kindal leszerelt űrtengerészgyalogos hadnagy asszony továbbra is a holofalra meredt. Valami reklám buzdított minden egészséges terrait, hogy vállaljon kötött idejű szerződést a Ió mélytengeri kútjainak egyikén, a SpaceShell cégnél.
-Rohadjatok meg. – formálták ráncos, keskeny ajkai a szavakat minden hang és indulat nélkül. Már nem emlékezett rá mikor kezdett a holóval beszélgetni. Hálát adott a sorsnak, hogy az ősöreg készülék nem volt képes az AI által vezérelt intelligens meggyőzéses reklámokat futtatni – így kommentárjai válasz nélkül maradtak.
Az első csengés el sem jutott a tudatáig. Az egyre erősödő dallam a macskát kezdte el idegesíteni. Megállt a nő lába előtt, majd néhány határozott, ám behúzott körmű csapást helyezett el a ráncos, fehér bőrű, visszeres lábszáron. Mrs Kindal felrezzent, s a macskára meredt. A macska az ajtóra. Ő is. Meglátta a pirosan villogó figyelmeztető fényt és megdöbbent, mivel nem várt senkit. Évtizedek óta. Megállt és várakozott, ám az ismeretlen nem távozott, a csengődallam egyre erősebb volt. Értetlenül indult el az ajtó felé. Odaérve tenyerével törlő mozdulatot tett annak opalin színű matt felületén, mire az ajtó egy darabja bentről nézve átlátszóvá vált. Egy vékony feltűnő barna-sárga öltözéket viselő alak állt az ajtó előtt valami tartályos, csöves holmit cipelve a hátán. Mindenesetre tévedésről lesz szó döntötte el.
– Menjen innen… - kezdett bele, de a száját elhagyó hangoktól még ő is megdöbbent. Rekedt, száraz értelmetlen zagyvaság volt. Valahogy így hangzott:
- Ein hhen! - Döbbenten meredt maga elé. Beszélni is elfelejtettem volna? Tűnődött el, de eszébe jutott a megoldás: Hangszintetizátor. Rányomott az ajtólapon megjelenő kezelőpanelre. Szájról olvasás. Fejezte be a mozdulatvezérelt parancsot.
- Menjen innen, takarodjon! Csendült fel a folyosón egy határozott férfihang.
- Jó estét asszonyom! Hatósági kártevőirtás. – Asszonyom? Ez tudja, hogy nő lakik itt? Gyanús.
- Ilyenkor? - Kérdezte gyanakodva, amit az ajtóba épített hangrendszer gondosan megismételt.
- Nem emlékszik rám asszonyom? Évek óta én szoktam önhöz járni. Múlt héten kedden volt a plexum F blokkjának a HázKözpont által elrendelt ütemezett féregirtása, most kedden pedig már a második kör is lement. Nem nyitott ajtót egyik alkalommal sem, ma pedig már péntek van. Azt látom a hivatalos végső felszólítást meg is küldte a rendszer. Erre jártam, gondoltam felszaladok gyorsan, hátha este itthon tetszik lenni. Aggódtam magáért. - hadarta a figura egy szuszra.
"Aggódtam magáért" visszhangzott a nő elméjében a mondat. Régóta nem aggódott érte senki és ez most jól esett neki. Kissé hunyorgott - ez maradt nála a mosoly halovány emléke. Ismerősnek tűnt a vézna figura a lehetetlen védőfelszerelésében.
Gemini ráfókuszált a virtuális levelesládájára s látta a megnyitatlan egyenlegeket, automatikusan kiegyenlített számláit, rendelések viszaigazolásait, a blokkolókon átjutott reklámokat és ezek között a HázKözpont által kiküldött hivatalos értesítést és a felszólítást is. Elolvasta mindkettőt. Már tényleg a kilakoltatással fenyegetőztek. Megérintette a nyitópanelt és feloldotta az ajtó reteszelését.
- Jaj, de örülök, - lépett Csótány egy lépést beljebb – Azt hittem valami baj történt a nénivel. –
A macska felpúposította a hátát, bozontos farka az égnek meredt és szinte hörgött a dühtől. Gemini biztatóan lenézett rá, hogy jelezze minden rendben. A kandúrja nem szerette a látogatókat. Amikor visszakapta pillantását vette észre a gázmester mögött belépő hegyomlásnyi méretű férfit, aki becsukta maga mögött az ajtót. A macska ezt a pillanatot választotta, hogy elrugaszkodva, körmeit kimeresztve a szakállas férfi arca irányába ugorjon. Az testméretét meghazudtoló könnyedséggel rántott elő egy kézifegyvert és lőtt a macskára. A plazmaív felvillant, s az élettelen, sercegve perzselődő test a padlóra csapódott. Mrs Kindall sikoltani akart, de Dinger egyetlen nyújtott lépéssel előtte termett és keményen az arcába ütött. A nőt letarolta az ütés ereje.
- Keresd. – Szólt oda Csótánynak. – A lakást már én vezérlem. -
Dingernek szöget ütött Csótány egy megjegyzése: „Nem lehetett akárki úgy 100 évvel ezelőtt” Két alapszabálya volt az életében. Egy: Ne higgy senkinek és ne bízz senkiben. Kettő: Minimalizáld a vakfoltokat. Elhatározta utánajár a nőnek. Régebben kiberbiztonsági vezetőként dolgozott egy fejlesztő cégnél. Az információbiztonság volt a szakterülete és átkozottul jó volt abban, amit csinált. Ott ragadt rá a nickneve: Dinger. Na nem a Heimer mint az az ősöreg korai XXI. századi virtuális játék karaktere. Egy még ennél is korábbi profról nevezték el: Schrödingerról. Az a mondás járta róla: „A fejlesztői program aktuális szintjén ott van, vagy nincs a protokollfőnök. Amíg nem teszel semmi jogosulatlant nem tudod megállapítani. Utána meg már késő.”
Nos a biztos állás a múlté lett és ő pedig boldogult ahogy tudott. Például nem bízott semmit a véletlenre. Két igazi könyv jó időre biztosítaná a megélhetését, szóval csak óvatosan! Kerülőutakon, mozgójárdákat, irányokat váltva, hurkokat beiktatva sietett a szállására. Átkutatta a szobakonyha helyiséget, amit bérelt és aktiválta a betörés, lehallgatás, megfigyelés elleni védelmet. Átöltözött és befeküdt a VirtuOBed-jébe. Megtapogatta a kerethez erősített ShockmasterM villámpisztolyát és becsatlakozott a Mátrixba.
Igazából itt mindig is otthonosabban érezte magát, mint a külvilágban. Egy statisztikai adatfeldolgozó programnak álcázva magát megkerülte az erősen védett HázKözpont pénzügyi osztályait és a levelezési részleg adathalmait szondázva gyűjtötte be a nőre vonatkozó infókat. Felvonta a szemöldökét. Az asszony minden anyagi forrását – amely egyáltalán nem volt sok – egy helyi önsegélyezési alapítvány biztosította. A Mátrixon rendelt mindig ugyanattól a GlobalCorf hálózattól. Némi humán és macskakaja, kozmetikai és háztartási szerek, VirtuMedia felhasználói szintű előfizetés. És nagyjából ennyire futotta a pénzéből. A lakás életfogytig tartó haszonélvezettel volt a nevére bejegyezve. Ezt egy holdi megakonzorcium leányvállalatának sokadik eszközkezelő csoportja birtokolta. Kilépett a központból és perszónát váltva egy széleskörű keresést indított. Egyre jobban belemelegedett az adatok feltárásába és egyre kevésbé hitt a bejövő adatoknak. A nő az EKH előtt született. Akkor kb. 150 év körül kellene lennie. Elgondolkodott. Ez csak úgy volt lehetséges, ha részt vett valamelyik térugró expedíción. Azaz nem! A relativisztikus időtorzulás mindent megmagyarázott volna, de az ugróhajó flották elstartoltak a naprendszerből és – Sayonara! – soha többet nem tértek vissza. Rákeresett. Talált egy híradást az első flotta ugrását megelőző balesetről, de ekkor a figyelő programjai sárga riasztást adtak. Nyomkövető program regisztrálja és követi vissza a kíváncsiakat.
- Nanebassz… - Hökkent meg, s azonnal visszavonulót fújt. – Ki a fene ez a nyanya? -
Körüljárta a figyelőprogramot és a kövesd a követőt módszerrel visszafejtette az eredetig. A Globálbiztonság egy elképesztően elavult autonóm alprogramja volt. Annyira kőkori, hogy feltételezte, valaki annakidején egyszerűen elfelejtette leállítani. Nem a múmiát figyelte, hanem a kezdetekben nagy port felvert Antikolonialista Szervezet terrorcselekményeire vonatkozó kereséseket. Néhány idióta meg volt győződve róla, hogy az emberiség az intersztelláris armageddont vonzza a fejére, ha kilép a csillagok közzé. Eddig tévedtek.
- Vissza a melóhoz! – Gondolta, majd a Csótánytól kapott formanyomtatványok alapján készítette egy felhívást és egy végső figyelmeztetést. A végső figyelmeztetésben helyezte el azt a textuális linket, amelynek elolvasása kiskaput nyit neki a lakás vezérléséhez. Nem volt nehéz elhelyezni a nő postaládájában visszadátumozva mindkettőt – hiszen az csak alapszintű védelemmel rendelkezett. A jól végzett munka után kicsatlakozott és elaludt.
Gemini Kindal teste az ágyra zuhant Feje az ágytámlának ütődött és elernyedt. Sikoltani akart, a rendőrséget hívni, vagy valakit, aki megmenti. De a teste ernyedten hevert, a tulajdon lakásának a rendszere kizárta. Férje rég meghalt. Ha itt lennének a fiai! De hát mindent azért tett, hogy a fiai ne itt legyenek. Egyedül volt. Mit kellett volna tennem? Mit tettem volna másként, a mai eszemmel? A gondolatai szétszaladtak.
Újra az űrhajón volt BatonSquad II-n Újra 32 éves volt és az űrtengerészgyalogság hadnagya. Ott volt megint az istenverte hajtóművi segédvezénylő előtt. Szinte kívülről hallotta a saját hangját:
- Corck elsőtiszt felszólítom nyissa ki az ajtót és felemelt kézzel lépjen ki. Jogtalanul tartózkodik a helyiségben! – Tényleg ennyire határozott volt a hangom? Tompa alig észrevehető vibráció érződött a padlóban és a falakban. A páncélüvegen átnézve látta az első tiszt eszelős tekintetét amint a szükségterminál vezérlőklaviatúráján gépel, egyszerre próbálva meg szemmel tartani őt és a holókon megjelenített adatokat. A hadnagy egy pillanatra megbillent. Érezte a gravitáció apró változását, amit a mesterséges mezők töredék pillanattal késve igazítottak ki.
- Gyorsít. - Gondolta. – Utoléri az Artemis Nyilát és túlterheli a magot. Mindkét hajó felrobban.
- Utasítást kérek! – Szólt a feletteseihez.
- Maradjon a helyén és tartsa szemmel. Elindult a vészhelyzeti alakulat! –
- Vettem. Jegyezzék fel nem értek egyet a döntéssel. Fogy az idő. Ez egy szeparatista! -
- Jegyzőkönyvbe véve, parancs változatlan. –
Gemini immár nem csak tudat alatt hallotta a fokozódó energiabetáplálás okozta zúgást. Megszólaltak a figyelmeztető szirénák. A hangszórók a „kritikus állapot azonnali beavatkozást igényel!” szignált ismételgették. A rohadék abból a páncélozott harcálláspontból ki tudta zárni a többszörös biztonsági protokollt is. Az erősítés sehol nem volt. Érezte nincs több idő A hangok, a szirénák és annak az elmebetegnek a célirányos összpontosítása cselekvésre sarkallta. Körbenézett, mivel tudta a fegyvere egy szabvány rendfenntartó plazmavető meg sem karcolná még az üveget sem a kabinon. Ide valami sokkal nagyobb energia kéne. Meglátta az egyik, a mag felé tartó férfiderék vastagságú betáp vezetéket.
- Ez fájni fog! - futott át az agyán. – Valószínűleg nem élem túl. - Megvonta a vállát. A parancsnokság folyamatosan beszélt hozzá a kom-on kersztül, de nem jutottak el a szavak a tudatáig. Felugrott és a harcállásponthoz szaladt. A kihajtható tust beékelte a reteszek pántja közzé, majd a célképzőn beállította a vezetéket. Öt másodperces késleltetést adott. Tudta ez szinte semmire nem elég, de nem mert több cselekvési időt hagyni az első tisztnek. Felugrott az ajtótól és sprintelt. Lábai ritmikusan lendültek előre egyre nagyobb tempóban repítve testét előre. Visszaszámolt magában. Ötnél elrugaszkodott. Ekkor sokminden történt, de itt elvesztette az eszméletét.
Következő emléke, hogy egy MediReg klinikaágyon fekszik. Az medidroid visszahúzza a kezét, amivel az ébresztőszer molekuláit juttatta be a homlokát simogatva.
- Valaki beszélni akar önnel. - Mondta megnyugtatóan semleges női hangon majd kisétált a kicsi, csupasz falú szobából.
Az ágy székké billent át és vele szembeni holón megjelent Matthias Huxley flottaparancsnok és Ole N’Bara űrtengerészgyalogos parancsnok.
- Elnézését kérem, hogy felébresztettem Mrs Kindal. Nos, tiszta szívből szeretnék köszönetet mondani önnek mindazért, amit tett. A szakértőink megvizsgálták az incidensről készült felvételeket, s azt kell mondjam: bámulatosan kreatív volt és azt tette, amit kellett. Az erősítés mindenképp későn ért volna oda. - N’Bara rábólintott. - Nem követett el parancsmegtagadást. – Nem akarok hálátlannak tűnni, de van egy kis gondom. – Ragadta magához ismét a szót a flottaparancsnok. –A BatonSquad II annyira megsérült, hogy nem tud ugrani. Igazat megvallva ionhajtóművel kell visszakapaszkodnia a Földig. És itt kezdődik a problémánk. -
- A szeparatisták. – Bólintott a nő. Pontosan értette.
- Nem tudhatják meg, hogy mennyire közel jutottunk egy terrorista katasztrófához, mert akkor nem bíznák az életüket a kivándorlási programra. És nem lehetett baleset sem a saját naprendszerünkön belül… mert ugyanaz, mint az előbb. –
- Kell egy bűnbak. Mi az ajánlata? – Hallotta saját hangját a Kindall.
- Tudom ez borzasztó önző és igazságtalan, de az emberiségnek szüksége van a kolonizációra. Nem tehetünk mindent kockára. Nos, a hajó hazavánszorog 33-50 év alatt. Ez idő alatt, optimális esetben számos más flotta kifutott már, s az Első Flottáról kapott hírek elvesztik az aktualitásukat. Rosszul sikerült riadógyakorlat, véletlen valós lövést adott le egy rossz helyre projektált célpontra. Ez kezelhető kockázat, átírásra kerül a protokoll, szigorúbb ellenőrzések satöbbi satöbbi. Itt kell most döntenünk és én nagyon szeretném, ha az első változat történt volna meg.
Első verzió: Együttműködik velünk. Hazaúton letölti a büntetését, persze nem kell a közönségnek tudnia, hogy hibernációs állapotban. Önt leszerelik a seregtől, természetesen az útra vonatkozó fizetését kártérítésként visszatartjuk és ezzel lemondunk minden követelésünkről. Amit fel tudunk kínálni az élethosszig tartó lakás, életjáradék. De a legfontosabb a fiai természetesen megkapják a kinevezésüket a következő ugróflottában, tisztként repülhetnek makulátlan szolgálati lappal.
Második verzió: Ugyanaz, mint előzőleg, csak ön most sajnálatosan nem tért magához a gondos ápolás ellenére sem. A teljes javítási költséget a családjára terheli a hadbíróság, s természetesen szó sem lehet semmiféle karrierlehetőségről a fiainak. - Szomorúan nézett holoképe a nőre. – Nagyon sajnálom, de 17 perc múlva elérünk az ugróponthoz és addig hallanom kell a válaszát. -
– Természetesen az első változatnál maradnék. Papírozzuk le. - Használta az ősrégi büroszlenget. A papír már emberemlékezet óta ritkaságszámba ment.
- Köszönjük az áldozatát Mrs Kindal! – Tisztelgett feszes vigyázzban Matthias Huxley és a parancsnoka, s látszott mindketten végtelenül együttéreznek vele, majd semmivé foszlottak.
Így foszlott semmivé az életem is - gondolta. - Kendal Astor és Kendal Loen mire hazajutottam már más nap alatt repültek a végtelen világegyetemben. Tényleg nem maradt más, mint a lakás és a macska. Valahogy sehova nem illettem többé. Mintha a döntésem kizárt volna a társadalomból. Gyanakvó lettem és emberkerülő. Elhittem, hogy az egyedüllét lehet természetes állapot. Valójában a magány a lélek pestise. Azt mondják az ember társas lény. Igazuk van, de úgy hullanak le rólad ezek a másokhoz kapcsoló részek, mint abban az ősi betegségben a test darabjai. Elidegenítenek a megnyilvánulásaid, a szavaidat egy idő után meg se hallják; ott vagy, de mintha nem is lennél jelen. És már te sem érted miért is fáj a kitaszítottság. Azt írták valahol, hogy a korai időkben, még jóval az atomkor előtt volt egy nagyon kegyetlen kivégzési forma a kiközösítés. Amikor ebbe tényleg belehaltak az emberek. De nem csak úgy simán. Nemnem. Előtte megőrültek. Ha a magány a lélek pestise, akkor azzal együtt a szellem purgatóriuma is. Az önismétlő gondolatsorokkal, az állandó múlton való rágódással. A kialakuló kényszeres szokásokkal, melyek megtébolyítják, rabul ejtik és biztonságot adnak a rongálódó elmének. A megszokott márkák. A mindennek meg van a megszabott helye. A kedvenc sorozatok. A bezárt ajtó. A drónfutárok. A beépített szemétszortírozó nyílás, hogy a folyosóra se kelljen kilépni. A macskám Ricardo. Ricardo. Ő volt az utolsó kapocs, ami még egy másik élő-érző lényhez kacsolt. Ő volt a horgonyom, s most meggyilkolták.
Felkacagott, ami száraz zihálásnak hangzott a szobában. A Föld nevű túlnépesedett bolygó számtalan magányban sorvadó lelke hozta létre azt a sűrű szürke szmogként fojtogató érzelmi aurát, amely belepte ezt a szerencsétlen világot. Gemini Kindal horgonyát vesztett asztrálteste és meggyötört elméje megnyílt e világnyi méretű entitás előtt. Érezte milliárdnyi ember magányát, nyomorát, sivárságát. Szíve egyenetlen tempóban szinte vibrált mellkasában, lélegzete lihegővé változott s zuhant a tudatvesztés felé. Egyszer csak megkapaszkodott egy apró fényes pontban:
- Jól döntöttem. Magányos voltam mert akkor és ott úgy döntöttem vállalom, nem bánok semmit. –
- Használj! - Merült fel tudata mélyén egy mondat. – Harcos vagy. –
Mrs Kindal kinyitotta barna szemeit és ráemelte tekintetét Csótányra. Az idegesen megrándult. Megfordult és tekintetük összeakadt. A könyvet markoló keze lehanyatlott és a diadalmas mosoly lehervadt az arcáról. Megtántorodott amikor meghallotta a suttogást:
- Mit látnánk, ha a jövődbe néznénk fiú? – Csótány halottsápadt lett, szemei megüvegesedtek és csillapíthatatlanul remegni kezdett. Hogy milyen sivár, kietlen, szenvedésekkel teli életet látott nem mondta el senkinek, de úgy rogyott össze, mintha elmetszették volna a gerincoszlopát.
- Neeeem akarom. – Tört ki belőle szánalmasan, majd felkapta a Desinficiator2077 es kártevőirtó készülékének multitargetált szóró és vetőcsövét és egy kezdő kardnyelő elszántságával lenyomta a torkán. Vér fröccsent ki a száján és az eltörő fogakon csúszó fém fülsértő karistolása és öklendezés hallatszott. Dinger odakapta a fejét. Még idejében, hogy lássa amint Csótány száján zöldes füst és kék lángnyelvek csapnak ki, s hosszú kezei mégegyszer rámarkolnak a cső billenőcsapjára. A térdelő férfi seppukut elkövető szamurájként zuhant oldalra és belső szervei egyetlen toxikus tócsába folytak ki a vegyvédelmi ruha eresztékein. Dinger már rántotta is elő a fegyverét amikor tudatát megérintette a suttogás.
- Kit árultál el, aki szeretett? Milyen volt utána mindennap látni? -
A férfi ázsiai jellegűen metszett szeme sarkában hatalmas könnycsepp gyűlt össze és folyt végig csúnya arcán. A kéz tovább lendült, majd megállapodott a szakállas toka alatt és szétőtte a fejét. Tompa súlyos puffanással zuhant a padlóra. A kontroll megszűntével hangosan felvijjogott a lakás védelmi rendszere.
- Hívd a biztonságiakat Suttogta Gemini, majd macskája tetemét felemelve kisétált a lakásból.
---
Yáo-Kěn, főfelügyelő elgondolkozva csóválta méretes ork fejét.
- Nos ezt a legkevésbé sem tűnik normálisnak. – Szólt elgondolkodva a helyszínt őrző HázKözponti őrnek.
[1] (Első Kivándorlási Hullám)
[2] OffBook: a Mátrixról elérhetetlen virtuális adathordozó
